Daily Archives

2020-11-11

  • A Sashalom Közösségi Teremre vonatkozó aktuális szabályozások

    FIGYELEM

    Kedves Vendégeink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. november 11-től az alábbi intézkedéseket vezettük be a közösségi teremben a Kormány 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendeletének megfelelően, mely előírja, hogy
    “12. § (4) A jégpályák, az uszodák, az edző- és fitnesztermek és a sportlétesítmények a sportról szóló törvény szerint
    versenyszerűen sportolók számára edzésen vagy sportrendezvényen való részvétel céljából látogathatóak.”
    A fenti jogszabály hatálya alatt létesítményünket kizárólag versenyszerűen sportolók látogathatják edzés, vagy zárt kapus sportmérkőzés céljából, minden további óvintézkedés betartása mellett. Rajtuk és a közösségi termet üzemeltető személyzeten kívül más nem tartózkodhat az épületben.
    További szabályaink a Sashalom Közösségi Terem épületében:
    – kizárólag sportolás során engedélyezett a sportpályán a maszkviselés mellőzése, ezen kívül az épületben mindenhol kötelező a maszk viselése,
    – az épületbe érkezéskor kötelező a kézfertőtlenítés a kihelyezett eszközök segítségével,
    – érkezéskor mindenki köteles tűrni az érintésmentes lázmérést, 37.5 celsius feletti testhőmérséklet esetén megtagadjuk a beengedést,
    – a szülők, vagy kísérők az ajtóig kísérhetik gyermeküket, ismerősüket, az épületben nem várakozhatnak,
    – bérlőinket is megérjük, hogy miután végeztek az átöltözéssel, adminisztrációval, hagyják el az épületet, ott ne várakozzanak,
    – a fentiekért a sportegyesületek képviselői és az edzők is felelnek,
    – a fertőtlenítést célzó munkák folyamatosak intézményünkben, minden eszköz rendelkezésre áll, de kérjük a látogatókat, hogy együttmüködésükkel támogassák munkánkat! Köszönjük!

    További információk felől alábbi elérhetőségeken érdeklődhetnek:

    06-20-287-1703

    kozossegiterem@sashalmipiac.hu

    Budapest, 2020. november 11.